Jegyvásárlás
művész
Fesztbaum Béla
Színművész.
Egerben született. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1997-ben diplomázott Marton László osztályában, majd rögtön a Vígszínházhoz szerződött. Az 1999 óta működő Könnyű Esti Sértés nevű színészzenekar zenekarvezetője. 2009-ben a Pannon Egyetemen színháztudomány szakos bölcsész MA diplomát szerzett. Évről évre társulatunk egyik legtöbbet játszó színésze, és több…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
Egerben született. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 1997-ben diplomázott Marton László osztályában, majd rögtön a Vígszínházhoz szerződött. Az 1999 óta működő Könnyű Esti Sértés nevű színészzenekar zenekarvezetője. 2009-ben a Pannon Egyetemen színháztudomány szakos bölcsész MA diplomát szerzett. Évről évre társulatunk egyik legtöbbet játszó színésze, és több filmszerep is köthető a nevéhez. 2006-ban Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 2008-ban A léggömb elrepül című egyszemélyes Kosztolányi-estjéért Ajtay Andor-emlékdíjat kapott. 2009-ben Harsányi Zsolt-emlékdíjjal tüntette ki a Vígszínház, 2011-ben pedig Jászai Mari-díjat vehetett át.
Jelenlegi szerepei:
Hegedűs a háztetőn: Lázár Wolf, mészáros
A léggömb elrepül: Előadja
A padlás: TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes
Tévedések vígjátéka: Angelo
Az ünnep: Poul
Játék a kastélyban: Gál
A dzsungel könyve: Csil
Makrancos Kata: Hortensio, átöltözve Litio, Petruchio barátja, Bianca kérője
Jóembert keresünk: Második Isten
Átutazók: ELHANAN
Az álomkommandó: Hoffmann Juliusz, Manó szerepében
Vízkereszt, vagy amit akartok: Malvolio, Olivia udvarmestere
A Mester és Margarita: Pilátus
Julius Caesar: Casca
Össztánc: Játsszák
Popfesztivál 40: TANÚ, JOSHUA
Fontosabb szerepei
Collodi-Litvai: Pinokkio - Pinokkio
Korognai Károly: Szabadon foglak - Larry
Wilder: A mi kis városunk - George Gibbs
Shakespeare: Vihar - Stephano
Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve - Csil
Gorkij: Nyaralók - Rjumin
Eisemann-Halász-Békeffi: Egy csók és más semmi - Péter
Fényes-Romhányi: Hamupipőke - Szakács-Takács-Kovács
Alfredson-Danielsson: Picasso kalandjai-Rousseau-Pap-Szerelő
Shakespeare: Tévedések vígjátéka - Angelo
Örkény István: Pisti a vérzivatarban - Apa
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban - Gál
Díjai
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (2006)
Nádasdy Kálmán Sanzonverseny II. helyezés (2007)
Ajtay Andor-emlékdíj (2008)
Harsányi Zsolt-emlékdíj (2009)
Jászai Mari-díj (2011)
Roboz Imre Művészeti Emlékdíj (2012)
Ruttkai Éva-emlékgyűrű (2013)
Ajtay Andor-emlékdíj (2014)
Filmszerepei:
Csinibaba r.: Tímár Péter - Ede, a kisdobos
6:3 r.: Tímár Péter - Rudi, borbélysegéd
Jadviga párnája r.: Deák Krisztina - Buchbinder Miki
Valami Amerika r.: Herendi Gábor - Rendezőasszisztens
Kelj fel komám, ne aludjál ! r.: Jancsó Miklós - Béla
E-mail:
fesztbaum.kukac.szinhaz.hu
"Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország" - magyar zsidó szerzők művei
Zsidó Kulturális Fesztivál- Színész
Boldog szomorú dal - Fesztbaum Béla Kosztolányi írásaiból készült előadása
Klebelsberg Kastély- Jászai Mari-díjas színművész
BOLDOG, SZOMORÚ DAL - Fesztbaum Béla estje Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső írásaiból
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész
Dalok a Kispipából - Seress Rezső est - Fesztbaum Béla és a Kék Duna Szalonzenekar
Kálmán Imre Művelődési Központ- Szerkesztette és közreműködik
Fesztbaum Béla - Boldog, szomorú dal-Kosztolányi-Karinthy-est
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész
Henrik Ibsen: Rosmersholm - Fesztbaum B.,Láng A. ,Gyabronka J., Lukáts A.,Kútvölgyi E., Zrínyi Gál V
Rózsavölgyi Szalon- Egyéb
MAKRANCOS KATA
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Hortensio, átöltözve Litio, Petruchio barátja, Bianca kérője
Makrancos Kata
Vígszínház Nonprofit Kft.- Hortensio, átöltözve Litio, Petruchio barátja, Bianca kérője
Padlás
Vígszínház- TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes, DETEKTÍV, aki még önmagát is kinyomozza, ÜTEG, a detektív másik balkeze
PESTI POLGÁR - Fesztbaum Béla zenés színházi estje
Csányi5- Jászai Mari-díjas, kétszeres Roboz Imre-díjas, Harsányi Zsolt- és Vígszínház-díjas, Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjas színművész.
Slágermagyarázó: A Zerkovitz-dalok világa - Fesztbaum Béla és László Ferenc rendhagyó, zenés történe
Rózsavölgyi Szalon- Színész
Szeressük egymást gyerekek - Fesztbaum Béla Seress-estje
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.- Jászai Mari-díjas, kétszeres Roboz Imre-díjas, Harsányi Zsolt- és Vígszínház-díjas, Ajtay Andor- és Ruttkai Éva-emlékdíjas színművész.
Szülőfalum, Pest_
Vígszínház Nonprofit Kft.- Szerkesztette, zenéjét szerezte és rendezte, valamint előadja / Text edited, music composed and directed by
Tavaszi Fesztivál | Szeressük egymást gyerekek! – Fesztbaum Béla Seress Rezső estje
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

