A társaságkedvelő, az élet sűrűjében mindig szívesen elvegyülő, könnyen ismerkedő, a mély barátságokra és a szenvedélyes szerelmekre nyitott Beethoven harmincas éveitől kezdve fokozatosan egyfajta belső száműzetésre rendezkedett be. Elsősorban önvédelemből. Társaságkerülővé vált, hogy súlyosbodó süketségére mennél későbben derüljön fény, s hogy zenészi hivatásával kapcsolatban semmilyen kétely ne merülhessen fel. Remete volt a zsibongó császárvárosban, aki minden idegszálával saját személyisége és kompozíciói építésére koncentrált. Ha idősebb korában kilépett az utcára, idegenszerű figuráját már messziről felismerték a bécsiek. Arcát félig eltakarta ezüstösön kéklő, hosszú, kócos haja, mely a szemtanúk szerint soha nem látott ollót vagy fésűt. Egy korabeli zenei újság úgy írta le őt, mint valamiféle „ossziáni-démonikus” alakot, mint egy távoli világból érkező csavargót.

Műsor:

F-dúr vonósnégyes op. 135
V. szimfónia op. 67
Közreműködik: AccordQuartet

A sorozat házigazdája: Eckhardt Gábor
Vezényel: Hámori Máté