A 12. századi gótika megszülte az ember számára addig elképzelhetetlen kecsességű csoda-építményeit. Az így létrejött új akusztikában már túlzottan simának, túlzottan „boltívesnek” tűnt a gregorián ének (Európa addigi zenei köznyelve) és a zenében is megjelentek az új építészet formái: a támpillérek, a kőcsipkék, a rózsaablakok és a csúcsívek. A Notre Dame katedrálisban alkotó két legendás mester Leoninus és Perotinus munkássága megtörte az egyszólamúság egyeduralkodását, s elindult az európai zenetörténet nagy, polifón korszaka, létrejött egy új zenei világ, s ezzel az emberiség egyik legcsodálatosabb története kezdődött el. Ezen az estén előbb a bölcsőt járjuk körül: a Notre Dame már említett két nagy zenészének művei mellett a kor tekintélyes kódexeinek lapjain megbúvó zene kel életre: így a St. Martial-kódex, Montpellier-kódex, Codex Buranus, The Later Cambridge Songbook, stb. Az Ars Nova legismertebb szerzője, Guillaume Machaut Messe du Notre Dame-ja mellett (amely a zenetörténet egyik első miseciklusa) a mai Ars Nova termése, azaz kortárs magyar szerzők művei is elhangzanak, amelyek gyakran közeli rokonságban vannak a polifónia bölcsőjében kialakult zenével.

Mezei János – orgona, Szilágyi Attila – gamba, Bubnó Márk - ütőhangszerek, Quattroforte Harsona Együttes – művészeti vezető: Hőna Gusztáv

Sorozatszerkesztő és művészeti vezető: Bubnó Tamás