A népmesét, a mesemondást, a magyar nyelvet ünnepli ez az est. Az elhangzó mesék a magyar próza legszebb állapotait, hamisítatlan nyelvi észjárásunkat, ezrek-százezrek munkáját emelik régóta érdemelt magasságba, a színpadra. Teológiailag kikezdhető mesék ezek, de párájuk mindig függőleges, s mikor botlik is, ég felé törekszik. 

Ez alkalommal a világ teremtését ismerjük meg töviről hegyire, akképpen, hogy az Úr rejtett műhelytitkaiba pillantunk be. Felvillannak az idők, mikor e teremtett világon Krisztus Urunk Szent Péter kérésére - okulásunkért, javulásunkért - még egyet-egyet ront, igazít, durvít, finomít…

Az est tetőpontján egy angyal leszorított szárnyakkal fütyölve zuhanik alá, tánctalan, szomorú világunkba, egyre sebesebben - hogy a népek végre igaz jó kedvikből táncolni tanuljanak. Angyali édes zuhanást, jó figurás szellem- és lélektáncot kívánunk a Kedves Közönségnek!